Mielőtt végig ültem volna a több mint két órát, nem tudtam mire számítsak a Vér és méz földjén című filmmel kapcsolatban, nagyon megosztottak a vélemények szakmai berkekben.  Kritikák, amelyeket olvastam eléggé vegyesek. Azt hogy Szerbiában betiltották, azon egy cseppet sem csodálkozom, hisz a film a szerbeket nyilvánítja ki abszolút bűnösnek.

 Amerikai szakértők szerint Angelina Jolie ígéretes rendezőként debütált, és meg kell valljam, számomra nagy húzó erő volt, hogy ő írta és rendezte. Az ő ismertsége tömegeket fog bevonzani a filmszínházakba szerte a világon, talán olyanok is kíváncsiak lesznek rá, akiket a téma nem igazán érdekelne. Ezáltal rengeteg emberhez eljuthat az, amiről sokan még nem is sejtettük, hogy a húszadik században ez megtörténhet. Tudtam, hogy nem lesz egy vidám film, és féltem attól, hogy megvisel, vagy attól, hogy a több mint 120perc unalmas lesz. De azt hiszem minden képzeletemet felülmúlta, és egy érzelmi sokkból kellett magamhoz térni a film végén. Megrázó képsorok követték egymást szüntelen.   A mozi beharangozójában a szerelmi szálat mutatja a történet mozgatórugójának, de számomra a megállás nélküli brutalitás, megaláztatás elvonta a figyelmet- e szerelmi vonalról.  Amikor azt gondoltam, hogy ennél már nem történhet kegyetlenebb dolog, akkor Angelina rácáfolt. Én csak dermedten ültem a székemben, és nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhetett, és nem is olyan messze hazánktól. A történet a háború kegyetlen valóságán kívül jól ábrázolja, hogy mi kell ahhoz, hogy két ember, aki szereti egymást, ellenségek legyenek, és akár egymás életére törjenek. A szerb parancsnok és a bosnyák festőnő kapcsolata bizonyítja, hogy vannak felsőbb erők a szerelemnél. Míg a férfi apja parancsára sem végez a lánnyal, addig a lány elárulja a szerelmét. A nézőben akaratlanul is felüti a fejét a kérdés, hogy ő mit választana, vajon melyik a helyes, hisz mindkét félnek a saját nézőpontja alapján igaza van. Csak egy dolgot felejtenek el ilyenkor az emberek, hogy az erőszak erőszakot szül, és sosem az bűnhődik egy háborúban, aki miatt kirobbant. Egyes részekben jól érzékelhető az önmarcangolás, vívódás, a jobb érzésű szerb katonákban, ahogy megpróbálják megnyugtatni magukat, hogy ők nem pusztán hidegvérű gyilkosok, és jó cél érdekében pusztítanak.  Megláthatjuk, hogy miként formálja az ember személyiségét, lelkét a háború, és hogyan fordul ki az ember önmagából, vagy miként merít erőt a túléléshez.

Volt olyan pillanat, hogy úgy éreztem dokumentumfilmet nézek, bemutatva az eseményeket, hogy mi is történt a dél-szláv háborúban. Mit műveltek az ártatlan nőkkel, gyerekekkel, akik semmi rosszat nem tettek, csak annyit, hogy nem szerbnek születtek. Kendőzetlenül, sokkolóan engedi láttatni a rendező a gyilkolásokat, a szerencsétlen nőket, akiket megerőszakoltak. Nem könnyű végignézni, és nem könnyű ennyi szörnyűség után visszatérni a hétköznapokba és úgy tenni mintha a világon minden rendben lenne.  Angelina Jolie megtalálta a módját, hogy felnyissa az emberek szemét, hogy mennyi rémséges dolog történik a mi civilizáltnak vélt földünkön. Hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy emberek százait gyilkolják és hurcolják meg, különböző politikai okok miatt, mint ahogy ez megtörtént a 90-s években. Háromévnyi szenvedés kellett ahhoz, hogy más országok beavatkozzanak, és megakadályozzák a tömeges, értelmetlen pusztítást, kínzást.

Érzékeny lelkű ember lévén, felmerült bennem a kérdés, vajon elengedhetetlen volt-e ennyire véresre és durvára formálni a jelneteket, vagy ez már túlzásnak bizonyult? Lehetett-e volna jól szemléltetni a történéseket, ha nem folyik sok vér, ha nincs ennyi erőszak. Vagy ez csak egy rendezői túlkapás volt? Nehéz megállapítani, de ha Angelina Jolie-nak a figyelem felkeltés és a sokkolás volt a célja, akkor mindenképpen jól csinálta.

 A 6 gyermekes színésznőnek egy másik oldalát ismerhetjük meg e mozi kapcsán, férfias keménységgel írta és rendezte meg a Vér és méz földjét. Én azon csodálkozom, hogy tudta minden este ezt a sztorit lerázni magáról, amikor forgatott, és hazamenni családjához és játszani a gyermekeivel. Nagyon erős jellemet takar, de ezt a filmet másképpen nem is lehetett volna megrendezni. A szereplők kiválasztása is remek volt, hisz többen átélték a valóságban is az eseményeket, így hitelesen tudták megformálni karakterüket.

 Egyet még megjegyeznék, az egyik női magazin műsor ajánlójában, nőknek szóló moziként írnak a filmről, ezt cáfolnám még akkor is, ha túlnyomó részt a gyengébbik nem háborús megpróbáltatásairól szól, és a történet alapja a szerelem. Nőkről szól, de nem kifejezetten csak nőknek.